Jelenlegi hely

Vezeték nélküli szenzorhálózatok

Az ujjhegynyi mikroszámítógépek és különféle szenzorok mellé ma már vezeték nélküli adó-vevőket is integrálnak. Ilyen megoldás például a Bluetooth vagy a ZigBee. Ezek a kicsi komplett áramkörök különböző jeleket – például mozgás, hőmérséklet, fény, páratartalom – képesek mérni és továbbítani azokat valamilyen vezetékek nélküli kapcsolaton keresztül, akár egymással is kommunikálva. Így az ilyen parányi eszközökből, úgynevezett vezeték nélküli szenzormodulokból (angolul mote, azaz porszem) hálózatokat is építhetünk, melyek rendkívül sok helyen alkalmazhatók a gyógyászattól a robothelikopterek vezérléséig, az autókban a terepen vagy az épületekben való adatgyűjtésig. Mindezeket a feladatokat akár több évig is önállóan és megbízhatóan kell végezni úgy, hogy csupán egy korlátozott kapacitású elem vagy akkumulátor biztosítja az energiaellátást. Az ilyen hálózatok esetében több probléma is felmerülhet, mint például hogy a szenzorok maguk meg tudják állapítani egymáshoz képesti pozíciójukat, akár mozgásukat, vagy az időszinkronizáció mely során a hálózat minden egyes elemének szinkronizálni kell az „óráját”. Ezen problémák mellett azonban a legfontosabb az eszközök energiahatékony működtetése. A tanszéken folyó kutatások egyik fő célja a módszerek tökéletesítése, optimalizálása különböző alkalmazási területeken, környezeti feltételek mellett.